erdős

 

Vezetője:    Erdős Mónika                   

                 gyógypedagógus

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Korai fejlesztők megyei munkaközössége a 2013/14-es tanévben kezdte meg működését kezdetben csak a debreceni szakemberek közreműködésével, majd a járási tagintézmények korai fejlesztéssel, illetve konduktív pedagógiai ellátással foglalkozó kollégái is részt vállaltak a közös munkában.

Általános irányelv számunkra, hogy minden gyermek időben kapja meg a számára legoptimálisabb fejlesztést a lehető legközelebb otthonához.

Hajdú-Bihar Megyében korai fejlesztéssel foglalkozó tagintézmények:

  • Berettyóújfalui Tagintézmény
  • Debreceni Tagintézmény
  • Derecskei Tagintézmény
  • Hajdúböszörményi Tagintézmény
  • Hajdúnánási Tagintézmény
  • Hajdúszoboszlói Tagintézmény
  • Nyíradonyi Tagintézmény
  • Püspökladányi Tagintézmény

A korai fejlesztésbe való bekerülés lehetőségei:

  • A korai fejlesztés és gondozás megkezdésére a szakértői bizottság tesz javaslatot.
  • A vizsgálatot a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 1. mellékletében szereplő nyomtatványon lehet kezdeményezni Letöltés
  • A szakértői vizsgálat indítható:

a) hivatalból,

b) hatósági megkeresésre,

c) szülői kérelemre,

d) illetve a szülő egyetértésével

da) a nevelési-oktatási intézmény,

db)34 a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény hatálya alá tartozó család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató, gyermekotthon, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, nevelőszülői hálózat működtetője,

dc) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény hatálya alá tartozó fogyatékosok ápoló, gondozó otthona, fogyatékosok rehabilitációs intézménye, fogyatékosok nappali intézménye kezdeményezésére. (15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 13.§ (2))

  • A szakértői bizottság a tizennyolc hónapnál fiatalabb gyermek esetében szakértői véleményét a gyermek külön vizsgálata nélkül, a neonatológia, csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat, audiológia, szemész, ortopédia és traumatológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, orvosi rehabilitáció csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterületen, illetve gyermek-neurológia szakorvos által felállított diagnosztikai vélemény és terápiás javaslat alapján is elkészítheti.
  • Ha a gyermek harmadik életévét betöltötte, akkor vehet részt korai fejlesztésben és gondozásban, ha a szakértői bizottság szakértő véleménye alapján nem kapcsolódhat be az óvodai nevelésbe.
  • A korai fejlesztés és gondozás egyéni foglalkozás, vagy legfeljebb hat gyermekből álló csoportfoglalkozás keretében valósítható meg.
  • A korai fejlesztés és gondozás keretében a gyermek állapotának, szükségleteinek, valamint a család terhelhetőségének függvényében a fejlesztési feladatok végrehajtásának időkerete:
  • 0-3 éves kor között: legalább heti egy, legfeljebb heti négy óra,
  • 3-5 éves kor között legalább heti kettő, legfeljebb heti öt óra,
  • 5-6 éves kor között legalább heti öt óra.

 

 

A korai fejlesztés feladatai:

 

  • a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés feladata a komplex koragyermekkori prevenció, tanácsadás és fejlesztés, az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően a gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása érdekében.
  • a korai fejlesztés és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai tanácsadás, a kognitív, a szociális, a kommunikációs és a nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás.
  • az illetékes szakértői bizottság által kibocsájtott szakvélemény alapján, a korai fejlesztést igénylő gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztése
  • a fejlesztésben résztvevő gyermekek társas, kommunikációs és nyelvi készségeinek fejlesztése, mozgásfejlesztése
  • a szakértői bizottság szakvéleménye alapján a fejlesztésben résztvevő gyermekek beosztása egyéni vagy csoportos fejlesztésre, illetve egyéni és csoportos fejlesztése
    • a korai fejlesztésben, konduktív pedagógiai ellátásban résztvevő gyermekek szülei számára igény szerint gyógypedagógiai, pszichológiai tanácsadás nyújtása
    • a korai fejlesztésben, konduktív pedagógiai ellátásban résztvevő gyermekekkel foglalkozó szakemberek részére tanácsadás biztosítása
    • a központi idegrendszeri sérülést szenvedett gyermekek, tanulók konduktív nevelése, fejlesztése, gondozása egyéni vagy csoportos formában az országos, illetve megyei szakértői bizottság által kibocsájtott szakvéleményben foglaltak

alapján

 

 

 

 

Debreceni Tagintézményhez--Feladatellátási helyek Debrecenben:

  • A Gyermekrehabilitációs Központ épületében

4027 Debrecen, Ibolya u. 24.                                          tel.: +36-30-9410743

  • HBMPSZ Debreceni Tagintézményében

4034 Debrecen, Faraktár u. 65.                                       tel.: +36-52-416-149

  • DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye, Honvéd utcai Tagintézménye

4026 Debrecen, Honvéd u. 16.                                       tel.: +36-20-5202524

  • DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye, Görgey utcai Tagintézménye

4032 Debrecen, Görgey u. 3.                                          tel.: +36-20-4173218

  • DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye, Gáborjáni Sz. K. Utcai Tagintézménye 4028 Debrecen, Gáborjáni Sz. K. u. 2. tel.: +36-20-4173218
  • DMJV Reménysugár Gyermekotthon

4027 Debrecen, Ibolya u. 22.     

  • Debreceni Szociális Szolgáltató Központ

4032 Debrecen, Böszörményi út 148.